Interjúk, cikkek
Interjúk, cikkek : Portrait magazin interjú (2007)

Portrait magazin interjú (2007)


Egy vadonatúj divatkollekció, amit Ausztráliában dobtak piacra és egy új album, amit november 3-án bocsát ki a The Veronicas – tagjai a 22 éves ikrek, Lisa és Jess Origliasso- nagyon kemény munkának és sok időnek eredménye. “Mindig örömmel csináltuk ezt, és azt csináljuk, amit akartunk” magyarázza Jess ”Mindkettőnk 100 százalékosan boldog azzal, amit eddig tettünk. Ez az amikor mindenki láthatja a legjobb formánkat.”

És nyilvánvalóan ezt tükrözi a The Veronicas második albuma, a Hook Me Up. Az első kislemezük az albumról, aminek szintén Hook Me Up a címe, az első héten már a 4. helyen landolt az ausztráliai Itunes letöltési oldalán. De nem csak itt, a Hook Me Up volt ugyanis ugyanezen a héten a legtöbbet játszott dal az ausztráliai rádiónál és még megkerült a The Music Network által legtöbbet hallgatott dalok közé is.

Úgy néz ki az új hangzás nagyon felkapott lett. Az új albumot techno-pop hangzás jellemzi az első albumukkal ellentétben, melyet főleg rock-pop dalok alkottak. “Nagymértékben befolyásoltak minket azok a zenék, amiket LA-ban hallgattunk, és ezt hoztuk el a zenénkbe.” Lisa azt mondja az új hangzásról, hogy “Nem akartuk a végtelenségig készíteni a legújabb lemezünket.”

A The Veronicas nemcsak a zenében ér el sikereket, de szintén most került bemutatásra az új divatkollekciójuk, a “The Veronicas for Target”, ami már elérhető az ausztráliai boltokban. Augusztus 24. És 26. Közötti hétvégén 4 Target boltban reklámozták divatkollekciójukat. Több száz anya és lánya jelent meg, érdeklődve a ’pop hercegnő’ stílus után, ami a kedvenc kinézetük az ikreknek.

“Múlt év karácsonykor mindenki azt mondta nekünk, vegyünk ki szabadságot. Mi úgy gondoltuk, ’Nem, készítsünk egy divatkollekciót!’” – mondja Jess. És mindketten nagyon magasbiztosak a sikerben. “Soha nem fogjuk ahhoz adni a nevünket, ami nem bizonyul 100%-osnak.” – mondja Lisa. Teljesen világos, hogy a lányok divatfüggők. “Elég sok motivációnk volt ahhoz, hogy ruhákat hozzunk létre, így szabad ruháink lehetnek, csak csendben.” – viccelődik Jess.

Ezeken a sikereken túl, Jess és Lisa még a jótékonykodásra is találnak időt. November 15-én a The Veronicas diákokhoz fog csatlakozni Brisbane-ből, Ausztráliából (a szülővárosuk) előléptetni az úgynevezett Steve Irwin napot. Az ikrek nagyon közelálltak Steve-hez és a Wildlife Warriors tagjai voltak. “Nagyon szeretnénk segíteni a fiataloknak, hogy még többet megtudjanak arról, hogyan segíthetnek a vadvilágnak.” – mondja Jess. “Ezt nem ők nem akarják, csak nem tudják, hogy csinálják, így nagyon jó, hogy segíthetünk nekik.”

A Wildlife Warriors vezető menedzsere, Michael Homby azt mondja: “Jess és Lisa nagyon jól viszonyulnak a közönséghez, és ezt abszolút nélkülözhetetlen lesz a jövő megóvásában.” A The Veronicas interjúkon keresztül támogatja a jótékonykodást, jótanácsokat ad és akármikor jelentkezhetnek az ausztráliai Wildlife Hospital-nél. De nem ez minden, amit a The Veronicas jótékonykodik.

Október 13-án a The Veronicas azt tervezte, hogy támogatják a “Beneath a Stars Foundation” koncertjét Brisbane-ben de sajnos a műsort a jegyvásárlások hiánya miatt törölték. A The Veronicas egy élő akusztikus fellépést készít majd. Ezzel az egész jótékonysági munkával úgy látszik, a The Veronicas már nagyon gyakorlatias. De ezzel nem állnak meg a jótékonykodásban.

A családi játékok nagyon fontos szerepet játszanak Jess és Lisa életében. Valójában, nemrég visszamentek Brisbane-be, hogy búcsút vegyenek családjuktól.

Jelenleg az ikrek Los Angelesbe laknak. De most, hogy visszajönnek Ausztráliába, elfoglaltabbak, mint valaha. Az új albumuk, a kislemezük és a divatkollekciójuk miatt, de ez még nem minden! Október 10-én Ők fogják vezetni Zac Efronnal az ausztráliai Nickelodeon Kid's Choice Awards-ot. És tudjátok, hogy ez mit jelent! “Úgy gondolom kedves a házigazdáktól, hogy minket fognak leönteni, úgyhogy felkészítjük magunkat!” - mondja Jess.

Szóval most hogy kiveséztük az aktuális elfoglaltságaiktokat, mire számíthatunk tőletek a jövőben? Mi a következő projekt? “Úgy hiszem az első lemezünk rendben volt és sikerült bogarat ültetni az emberek fülébe, hogy érdeklődjenek irántunk az USA-ban is. De az elkövetkezendőkben szeretnénk kicsit feltűnőbbek lenni” – mondja Lisa.
Nem tagadás, hogy a lányoknak már sikerült meghódítotaniuk Ausztráliát a 4-szeres platinalemezes The Secret Life Of.. albumukkal.

 
Welcome

Az oldal az egyre népszerűbbé váló ausztrál együttesssel, a The Veronicas-szal foglalkozik. Itt rengeteg infót megtudhatsz róluk, immár négy éve:) Nézz szét és érezd jól magad, ha pedig tetszett a site, várlak máskor is. 
    xoxo mona

THE VERONICAS    MEDIA    SITE    HOME   LOG IN
 
Projects

Revenge Is Sweeter turné DVD
megjelenés: 2009.09.04.
Ausztáliában és Új-Zélandon jelenik meg a tavalyi ausztrál Revenge Is Sweeter turné  Melbourne-i állomásán felvett koncert DVD, mely emellett még egy CD-t is tartalmaz, valamint egy 20 perces dokumentumfilmet. ITT előrendelhető.

3. nagylemez
megjelenés: 2010. ősz
Hónapok óta gőzerővel dolgoznak a 3. stúdióalbumukon, melyeket különböző helyszíneken vesznek fel, pl. hazájukban, Amerikában, Svédországban és Nagy-Britanniában is. A lemezükön több nagy névvel is együtt dolgoznak, pl. Suzi Quatro-val, valamint a Smashing Pumpkins énekesével, Billy Corgan-nel.
 
Love The Fall


2010 júliusában jelent meg Michael Paynter ausztrál dalszerző és énekes debütáló kislemeze, a Love The Fall, melyben a lányok is körzeműködtek. A számhoz elkészítették a videóklipet is, melyet most meg is nézhetitek a fenti videóra kattintva!

 
Site infos
Admin: mona
Nyitás: 2006. július 31.
Mail: ramona0618@freemail.hu
Msn: mona0618@hotmail.com
Böngésző: Internet Explorer
ONLINE LÁTOGATÓ

Az oldalon található dolgok saját fordítások vagy saját készítésűek, ne használd fel őket saját- ként, csak akkor teheted fel őket a honlapodra, ha kiírod az oldalam linkjét forrásként!
COPYRIGHT - 2010
 
Chat

 
Twitter
Ha van kedved nézz be Jess és Lisa saját Twitteres oldalára és tudd meg, mit is gondolnak/csinálnak épp, vagy ha szeretnél, nézz be hozzám:
Lisa @LISA_VERONICA
Jess @JESSICAVERONICA
mona @MONA0618
 
Elite affiliates

      

 
Guests
Indulás: 2006-07-31
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG